MOLNÁR VIKTOR
ZENESZERZŐ / ZONGORISTA
AKTUÁLIS
BIO
Molnár Viktor a fiatal zeneszerző generáció egy ígéretes tagja és kiválósága. Ugyan pályájának elején tart, megannyi helyzetben bizonyította tehetségét, melyet elismert szakmabeliek kritikája is igazol. Tudatosan és koncentráltan építi karrierjét.
Művei számos budapesti és vidéki koncerthelyszín programjában szerepelnek (ilyen pl. a Zeneakadémia, MÜPA, Nádor terem, Óbudai Társaskör, FUGA), de megszólalnak külföldön is (Ausztria, Németország, Olaszország, Egyesült Államok).
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte diplomáját 2019-ben, Varga Judit és Bolcsó Bálint tanítványaként. Tanulmányai során mesterei között szerepelt továbbá Vajda János, Fekete Gyula, Serei Zsolt és Dr. Barta Gergely is. Emellett megannyi külföldi professzor mesterkurzusain részt vett.
Molnár Viktor Junior Artisjus Díjas, Istvánffy Benedek-díjas és Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjas zeneszerző. Műveivel társadalmunk és a minket körülvevő világ jelentős aktualitású problémáira, kérdéseire reflektál. Zenéjével erős és emlékezetes hatást gyakorol hallgatóira, ehhez segítségül hívja a társművészeteket vagy az élő- és előre rögzített elektronikát. Alkotóként a jelenhez kapcsolódni – ez a cél egyfajta esszenciája is munkájának, melyet számos elismeréssel, legutóbb a Müpa 2020-as zeneműpályázatának díjaival, valamint a 2020-as ausztriai Nemzetközi Gustav Mahler Zeneszerzőverseny I. díjával is értékeltek. Idén alkotóként bemutatkozott a Müpa Nagytermében, szerzőként szerepel a Szegedi Kortárs Balett előadásaiban, továbbá művei a Bartók Rádió kortárs zenei műsorainak rendszeres résztvevői. Viktor tudatosan épített szakmai pályafutásának egyik központi célja a kortárszene fiatal korosztállyal való megismertetése és megszerettetése. Mindezt olyan előadó- és alkotóművészek együttműködésben valósítja meg, akiknek hozzá hasonlóan szívügye a hiteles és aktuális előadások létrehozása, mellyel elgondolkodtatják, megérintik a közönséget.
Alkotói munkáját számos elismeréssel, többek között a Müpa 2020-as zeneműpályázatának díjaival, 2021-ben Junior Artisjus Díjjal és Istvánffy Benedek-díjjal, valamint a 2020-as ausztriai Nemzetközi Gustav Mahler Zeneszerzőverseny I. díjával is értékeltek. A háromszoros Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjas zeneszerző versenyeredményei sorát bővíti továbbá a csehországi 2023-mas Generace zeneszerzőverseny II. díja, a 2019-ben elnyert III. díj a milánói Scuola Internationale Musica Zeneszerzőversenyén, V. díja a németországi Progressive Classical Music Award-on, továbbá a 2018-as Arany János Zeneszerzőverseny I. díja.
Kompozíciói megszólalnak külföldi (Ausztria, Németország, Olaszország, USA) és hazai helyszíneken (Művészetek Palotája, Zeneakadémia, Fuga, Óbudai Társaskör, Nádor terem, Szegedi Nemzeti Színház). Olyan előadók együttműködésében, mint a bécsi Trio Klavis, a német The Twiolins, a magyar Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Danubia Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Kortárs Balett és a Szegedi Szimfonikus Zenekar.
A 2019-ben a Zeneakadémián Varga Judit, Bolcsó Bálint és Vajda János tanítványaként végzett zeneszerző az Egy Hangversenyteremért Alapítvány online zeneműkiadó professzionális kottagrafikusa és szerkesztőségi tagja, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnázium és a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola tanára.
LISTÁZOTT MŰVEK
Crisis | 2021 | zongora és élő elektronika (opcionális) | 7' |
Sketches from 3 worlds | 2021 | vibrafon | 7' |
The scorched earth | 2021 | orgona | 4' |
Carbon crystals | 2021 | harsona | 6' |
Aurora borealis | 2021 | cselló | 9' |
Farewell | 2020 | akusztikus gitár | 2' 30" |
Pem(ian) rhapsody | 2019 | csembaló | 5' |
Picture from Event Horizon | 2019 | orgona | 4' 40" |
Responses | 2014 | zongora | 5' 40" |
Timelapse | 2022 | öt-oktávos marimba, vonósnégyes | 13,5' |
Origin | 2022 | trombita, ütő | 17' |
Past Miracles | 2021 | hegedű, alt szaxofon, zongora | 10' |
Petrinja 2020 | 2021 | bariton szaxofon, zongora | 8' |
Flares | 2020 | brácsa, cselló, zongora | 9' |
Entropy | 2020 | vonósnégyes | 9' |
Véletlen | 2020 | mezzo, bariton | 3' |
Miracles of Interstellar | 2020 | hegedű, alt szaxofon, zongora | 12' |
Lieder | 2020 | tenor, zongora | |
Ecstasy | 2020 | hegedű, cselló, zongora | 11' |
117. zsoltár | 2019 | hatszólamú vegyeskar, orgona | 3' |
in afterglow | 2019 | hegedű duó | 4' 25" |
Egy polaroid öt színe | 2019 | férfi énekhang, 2 hegedű, brácsa, cselló, preparált zongora, élő elektronika | 9' |
Vörös Rébék | 2017 | szoprán, zongora | 12' 40" |
Ballada | 2017 | férfi énekhang, brácsa, cselló, zongora, elektronika | 7' 40" |
Pictures from Juno | 2016 | klarinét, vonós trió | 4' 10" |
Take-Off | 2016 | szaxofon, cselló, zongora | 9' 30" |
Az üldözött | 2022 | hegedű szóló, klarinét, zongora, vonóskar | 14' |
MESSAGE | 2019 | cselló, zongora, szimfonikus zenekar | 14' 20" |
Contacts | 2019 | fuvola, szimfonikus zenekar, élő elektronika | 14' 40" |
Sunrise | 2021 | kamarazenekar | 7' |
Mars Mission | 2020 | kamarazenekar/szimfonikus zenekar | 9' |
Nemesis | 2020 | vonószenekar | 8' 40" |
The Earth's murderers | 2019 | vonószenekar | 11' |
Jamiations | 2014 | ensemble | 7' 50" |
Hungarian trip | 2019 | zongora, tánc koreográfia | 9' |
S project | 2019 | zongora, tánc koreográfia | 10' |
Balett | 2015 | ensemble, 5 táncos | 18' |