MOLNÁR VIKTOR

ZENESZERZŐ / ZONGORISTA

AKTUÁLIS

BIO

Molnár Viktor a fiatal zeneszerző generáció egy ígéretes tagja és kiválósága. Ugyan pályájának elején tart, megannyi helyzetben bizonyította tehetségét, melyet elismert szakmabeliek kritikája is igazol. Tudatosan és koncentráltan építi karrierjét.

Művei számos budapesti és vidéki koncerthelyszín programjában szerepelnek (ilyen pl. a Zeneakadémia, MÜPA, Nádor terem, Óbudai Társaskör, FUGA), de megszólalnak külföldön is (Ausztria, Németország, Olaszország, Egyesült Államok).

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte diplomáját 2019-ben, Varga Judit és Bolcsó Bálint tanítványaként. Tanulmányai során mesterei között szerepelt továbbá Vajda János, Fekete Gyula, Serei Zsolt és Dr. Barta Gergely is. Emellett megannyi külföldi professzor mesterkurzusain részt vett.

Molnár Viktor Junior Artisjus Díjas, Istvánffy Benedek-díjas és Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjas zeneszerző. Műveivel társadalmunk és a minket körülvevő világ jelentős aktualitású problémáira, kérdéseire reflektál. Zenéjével erős és emlékezetes hatást gyakorol hallgatóira, ehhez segítségül hívja a társművészeteket vagy az élő- és előre rögzített elektronikát. Alkotóként a jelenhez kapcsolódni – ez a cél egyfajta esszenciája is munkájának, melyet számos elismeréssel, legutóbb a Müpa 2020-as zeneműpályázatának díjaival, valamint a 2020-as ausztriai Nemzetközi Gustav Mahler Zeneszerzőverseny I. díjával is értékeltek. Idén alkotóként bemutatkozott a Müpa Nagytermében, szerzőként szerepel a Szegedi Kortárs Balett előadásaiban, továbbá művei a Bartók Rádió kortárs zenei műsorainak rendszeres résztvevői. Viktor tudatosan épített szakmai pályafutásának egyik központi célja a kortárszene fiatal korosztállyal való megismertetése és megszerettetése. Mindezt olyan előadó- és alkotóművészek együttműködésben valósítja meg, akiknek hozzá hasonlóan szívügye a hiteles és aktuális előadások létrehozása, mellyel elgondolkodtatják, megérintik a közönséget.

 

Alkotói munkáját számos elismeréssel, többek között a Müpa 2020-as zeneműpályázatának díjaival, 2021-ben Junior Artisjus Díjjal és Istvánffy Benedek-díjjal, valamint a 2020-as ausztriai Nemzetközi Gustav Mahler Zeneszerzőverseny I. díjával is értékeltek. A háromszoros Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjas zeneszerző versenyeredményei sorát bővíti továbbá a csehországi 2023-mas Generace zeneszerzőverseny II. díja, a 2019-ben elnyert III. díj a milánói Scuola Internationale Musica Zeneszerzőversenyén, V. díja a németországi Progressive Classical Music Award-on, továbbá a 2018-as Arany János Zeneszerzőverseny I. díja.

 

Kompozíciói megszólalnak külföldi (Ausztria, Németország, Olaszország, USA) és hazai helyszíneken (Művészetek Palotája, Zeneakadémia, Fuga, Óbudai Társaskör, Nádor terem, Szegedi Nemzeti Színház). Olyan előadók együttműködésében, mint a bécsi Trio Klavis, a német The Twiolins, a magyar Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Danubia Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Kortárs Balett és a Szegedi Szimfonikus Zenekar.

 

A 2019-ben a Zeneakadémián Varga Judit, Bolcsó Bálint és Vajda János tanítványaként végzett zeneszerző az Egy Hangversenyteremért Alapítvány online zeneműkiadó professzionális kottagrafikusa és szerkesztőségi tagja, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnázium és a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola tanára.

Molnár Viktor

LISTÁZOTT MŰVEK

Tanulók számára

Perpetuum mobile 2023 zongora 1'
Dallamvariációk 2023 zongora 1,5'
Az elvarázsolt balerina     2023    zongora 3'
Kristálygömb 2023 zongora négykezes     3' 40"

 

Szóló darabok

C.o.v.e.r.t.o.n.e.s 2023 zongora 4'
Sketches from 3 worlds 2021 vibrafon 7'
The scorched earth 2021 orgona 4'
Carbon crystals 2021 harsona 6'
Aurora borealis 2021 cselló 9'
Farewell 2020 akusztikus gitár 2' 30"
Pem(ian) rhapsody 2019 csembaló 5'
Picture from Event Horizon 2019 orgona 4' 40"
Responses 2014 zongora 5' 40"

 

Kamarazene / Vokális művek

Crystal Ball 2023 zongoranégykezes 3' 40"
Rejoice in the Lord 2023 vegyeskar 3'
Salve Regina 2023 vegyeskar 3' 30"
Timelapse 2022 öt-oktávos marimba, vonósnégyes 13,5'
Origin 2022 trombita, ütő 17'
Past Miracles 2021 hegedű, alt szaxofon, zongora 10'
Petrinja 2020 2021 bariton szaxofon, zongora 8'
Flares 2020 brácsa, cselló, zongora 9'
Entropy 2020 vonósnégyes 9'
Véletlen 2020 mezzo, bariton 3'
Miracles of Interstellar 2020 hegedű, alt szaxofon, zongora 12'
Lieder 2020 tenor, zongora  
Ecstasy 2020 hegedű, cselló, zongora 11'
117. zsoltár 2019 hatszólamú vegyeskar, orgona 3'
in afterglow 2019 hegedű duó 4' 25"
Egy polaroid öt színe 2019 férfi énekhang, 2 hegedű, brácsa, cselló, preparált zongora, élő elektronika 9'
Vörös Rébék 2017 szoprán, zongora 12' 40"
Ballada 2017 férfi énekhang, brácsa, cselló, zongora, elektronika 7' 40"
Pictures from Juno 2016 klarinét, vonós trió 4' 10"
Take-Off 2016 szaxofon, cselló, zongora 9' 30"
Versenyművek

Az üldözött 2022 hegedű szóló, klarinét, zongora, vonóskar 14'
MESSAGE 2019 cselló, zongora, szimfonikus zenekar 14' 20"
Contacts 2019 fuvola, szimfonikus zenekar, élő elektronika 14' 40"

 

Zenekari kompozíciók

Föltámadott a tenger... 2023 szimfonikus zenekar 15'
Nyitány 2023 szimfonikus zenekar 6' 30"
Sunrise 2021 kamarazenekar 7'
Mars Mission 2020 kamarazenekar/szimfonikus zenekar 9'
Nemesis 2020 vonószenekar 8' 40"
The Earth's murderers 2019 vonószenekar 11'
Jamiations 2014 ensemble 7' 50"
Színpadi művek

Hungarian trip 2019 zongora, tánc koreográfia 9'
S project 2019 zongora, tánc koreográfia 10'
Balett 2015 ensemble, 5 táncos 18'